A koncertektől időlegesen megcsömörlők részére is rengeteg programot kínál a PEN. Irodalmi estek, csendesülős koncertek, civil szervezetek, művészeti talk-show és egy tábori kávéház teszik idén igazán sokszínűvé a Pécsi Egyetemi Napokat!
A PEN hivatalos kabalaállata, a szőke garázsrokker imidzsben virító metálmangalica animációs klipben is parádézik. Elkészült a 2009-es Pécsi Egyetemi Napok promóvideója, ahol a csizmás koca lehetetlent nem ismerve vetődik egyik zenetörténeti fordulóponttól a másikig.
A Pécsi Egyetemi Napok utolsó napja nem sikerült úgy, ahogy azt a szervezők tervezték. Erről első kézből, az egyik szervezőtől kaptunk teljesen szubjektív beszámolót. Jehan Paumero egyben a fesztivált záró zenekar harmonikása is, aki testközelből tapasztalhatta meg a zajkeltésre allergiás lakosság bosszúját.
A harmadik napra már elfáradtak résztvevők, bulizók, szervezők rendesen. Csak a fellépőik frissek, akik újonnan élik meg a Bőrgyárat. Esetleg akik az előző napokban civilben is csellengtek a fesztiválon. A PEN szerdáját (ami péntek) nem más, mint Beck Zoli, a 30Y frontembere mutatja meg nekünk. Karakteréhez illően úgy idegenvezet, hogy közben magáról is mesél. Mély, lélektől túlcsorduló vallomás egy énekes fesztivál-magánvalóságáról.
PEN-kommandónk nem eszik, nem alszik, felhajtja a legmérvadóbb hangadókat, akik a színpad magasabbik végéről is véleményt tudnak nyilvánítani az idei bőrgyári capriccioról. Hossz- és keresztmetszeteink következő epizódját a Pannonia All Stars frontemberétől, KRSAtól könyörögtük ki, aki szíves örömest tett eleget kérésünknek.
Helyi és nem helyi zenészek és celebek szubjektív élménybeszámolói képezik idei PENes kommandóakciónk derekát. Az első és a második napról kivételesen egy szövegben emlékezik meg Czimmermann Csaba, a Singas és a Yazz Stereotype dobosa.
Az ILovePécs.hu forradalmian új törekvéssel állt neki az idei PENnek - ismertebb személyeket kérünk fel, hogy az Egyetemi Napok eseményeiről saját nézőpontjukból írjanak néhány bekezdést. Az első napról Gróf Balázs billentyűzetéből fakadtak a szavak, a második napról pedig Tóth Péter(tope) a Peet gitárosa osztja meg az olvasókkal az élményeit.
Az ilovepecs.hu szerkesztősége is teljes létszámban kivonult a PEN-re, most karcos mondja el a véleményét a fesztivál múltjáról, jelenéről, jövőjéről a BAMA kamerája előtt.
Az ILovePécs.hu forradalmian új törekvéssel lát neki az idei PENnek - ismertebb személyeket kérünk fel, hogy az Egyetemi Napok eseményeiről saját nézőpontukból írjanak néhány bekezdést. Az első napról Gróf Balázs képregényrajzoló, a rockmalac értelmi szerzője, popszakértő küldött egy sűrű leírást.
23:30 - 00:45 **** Francia drum and brass hagyományokból építkező rézfúvós-dobos-sikoltozós utcazenekar. Tetszőleges, a kihívó fél választotta terepen játszanak el Goran Bregovićtól Fishbone-on és Zappán keresztül bármit. Maori nyelvtörőt választottak névnek, amit még az ottaniak is nehezen mondanak ki, ettől függetlenül színpadon vagy előtte, mikrofonokkal vagy anélkül csavarják le a tömegek fejét - Wombolombakéhé Orchestra.
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop














