- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- Következő >
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Patartics Zorán, építész, publicista az elmúlt bő egy évben nem csak kritikusan elemezte a helyi kulturális életet, hanem több összefüggő projekt keretében a civil társadalmat szerette volna megmozgatni, és elindítani a közös gondolkodást. Az Kis Esti Viták szervezőjével ezen a téren szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.
Az egyelőre utolsó Kis Esti Vitára készülhetünk. A minden második szerdán jelentkező fórum ismét a Művészetek és Irodalom Házában kapott helyet, az este témája pedig az új köztereket is fenyegető vandalizmus.
A kulturális élet kiköltöz(tet)ése után ismét a belvárossal foglalkozik a Kis Esti Viták. A második Civil Közösségek Házába szervezett beszélgetésen a belváros rendeltetését tárgyalják a résztvevők: Lakni vagy vigadni? címmel.
Az immár 10. Kis Esti Viták témája a Bauhaus volt. Hogyan viszonyulnak a pécsiek ehhez a stílushoz, milyen eredménnyel zárt a 2010-es kiállítás? A beszélgetés során a résztvevők arra is kitértek, hogy vajon érdemes-e már az iskola falain belül felkelteni az érdeklődést a Bauhaus iránt, hogy ez a hagyomány egyszer hasonlóan kitüntetett szerepet kapjon, mint a Zsolnay.
Új helyszínen, ezúttal a Civil Közösségek Házában várja az érdeklődőket április 27-én szerdán 17 órától a Kis Esti Viták.
Ötletgazdák gyűltek április 13-án a Kis Esti Viták alkalmából a PMH emeleti termében. A vita témája az ötlet: milyen tervek valósultak meg, mik a tapasztalatok, és egyáltalán, érdemes-e ötletelni? A vitaest a nemrég megszűnt intézmény egyik utolsó rendezvénye volt.
A Kis Esti Viták következő beszélgetése április 13-én, szerdán, ismét a PMH Fülep Lajos termében lesz. A beszélgetésen témája ezúttal az ötlet: melyek valósultak meg, és melyek nem. Miért? Ezúttal a város kulturális-, és civil szektorának résztvevői beszélgetnek a témában.
A Kis Esti Viták immár nyolcadik alkalommal, ezúttal a Zsolnay Negyedben került megrendezésre. A kivételes helyszín oka a vitaest témája, vagyis a Zsolnay gyár jövője. A közel két órás beszélgetésen a város és a gyár vezetőjén kívül, művészek és közgazdászok osztották meg gondolataikat egymással és a közönséggel.
A Kis Esti Viták sorozat, ezúttal rendhagyó helyszínen, a Zsolnay gyár egyik új terében kerül megrendezésre március 30-án, délután 5 órától. A helyszínt a téma követeli meg, hiszen a városhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó intézmény múltjáról, jelenéről, jövőjéről szól majd a beszélegetés.
- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- Következő >
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop













