- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
A reklámmal, marketinggel, médiával foglalkozó Kreatív, húsz olyan magyar brandet gyűjtött össze, amelyek a válság ellenére is erősödni tudtak, az orfűi alterfeszt pedig felerült a szaklap olvasóinak szavazatai alapján összeállított top tizes listára.
Újabb rövid beszámoló az orfűi vészről, ezúttal egy kis lírával tarkítva. A Zuboly, az Agostones, a Budbudas, meg még vagy egy tucatnyi zenekar szaxofonos fenegyereke, Ágoston Béla kérésünkre megosztott pár gondolatot arról a pár óráról, amit a fesztiválon töltött. És csatolt hozzá pár halas vagy egyéb vizi állatos verset is a saját gyűjteményéből. Halleluja!
A Puzzle újra Magyarországon, most már talán végleg. Egy megjelent lemez után döntöttek úgy hogy itthon maradnak, erről beszél Ligeti Gyuri énekes a koncertet követően. A Fishing On Orfű volt az első olyan fesztivál itthon, ahol a zenekar hazai fellépőként van jelen, a koncettel pedig maga a frontember is maradéktalanul elégedett. Óva intés a mértéktelenséggel szemben, és az alter fogalom kbillentése az ILovePécs videointerjújában.
Villanytalan, erősítőmentes gitárzenéből soha nem elég. Kiss Tibi is jobban érzi magát egy gitárral a tábortűz mellett, mint a nagyszínpadon. És talán igaz ez Likó Marcira és Hock Attilára is, akik esetünkben a Fruttik dallam- és ritmusszekcióját képviselve adtak elő egy dobozgitáros kis dalocskát. Ahogy beültek az ILovePécs és az Emberség Erejével Alapítvány sátrába, az egyetlen száraz és csöndes helyre szombat este a fesztiválon, egy kicsit minden lassabb lett. A többi kiderül a videóból.
Az összes Orfűn készült videót egy helyen megtalálod itt. Fellépők: Péterfy Bori, Németh Juci, Üllői Úti Fuck, Zuboly, PASO, PUF, Erik Sumo, Puzzle, Vad Fruttik
Erőteljes, és zúgó fejfássál kelek a telefon csörgésére. Odakint szürkület, karórámon a fél hét mosolyog csúfondárosan, miközben a mobilon kapcsolatba lépett cimbim meg nagyon tudakolja érkezésem idejét, mivel ígértem neki meleg rucikat, meg sok-sok teafiltert. Sűrű káromkodások közepette gyors öltözés, majd lányos zavaromban a cipőbe lépek bele a bakancs helyett. Ez később végzetes tévedésnek bizonyul. A tökig sárban úszó harmadik nap vidám krónikája.
Minden fesztivál életében az a hülye helyzet szokott előállni, hogy azok, akik már az első napon a helyszínen tartózkodtak, igen erőteljes másnapossággal küzdenek, és éppen emiatt kisebb fordulatszámon pörögnek, mint az aznap érkezettek. Ez történt 19-én, pénteken Fishingen is.
A Szigor Igor dobosa, Dodó az első két napot vázolta, míg most a billentyűsük, Deepy, azaz Bölbach Gábor tudósítását olvashatjátok a Fishing on Orfű harmadik, leginkább nem is a horgászoknak, csak a halaknak szóló napjáról.
Sorozatunk következő beszámolója a mindig mosolygós, nagy kanállal fesztiválozó Németh Jucitól érkezik. Az Animából már jócskán ismert énekesnő saját zenekarával lépett föl az Alterfeszten - ennek előzményeit és következményeit rögzíti néhány hanyagul odavetett, de annál hangulatfestőbb mondatban a kedvünkért.
A PEN2009 alkalmál bevezetett új szokásunkhoz híven az adott fesztiválon fellépő zenekarokat keresünk meg, hogy meséljék el élményeiket. A Fshing on Orfűn elsőként a SzigorIgor dobosát, Csobó Dominikot sikerült ötletünknek megnyerni. Beszámoló beljebb.
- ‹ Első
- <Előző
- 1
- 2
- 3
- Következő >
Friss tartalmak
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
Hirdetés
Facebook
Olvasóink ajánlata
Szerkesztőink ajánlata
Bejelentkezés
Hírlevél
Friss hozzászólások
- Dittrich Lili Brigitta Vincze 2012.05.17 (22:33)
- Dittrich Lili Jancskár Lajos 2012.05.17 (22:22)
- Dittrich Lili Szabó Zsolt 2012.05.17 (22:06)
- Gyömbér Míra Gábor Ferenc 2012.05.17 (22:00)
- Gyömbér Míra Pap János 2012.05.17 (21:57)
- Gyömbér Míra Pap Krisztina 2012.05.17 (21:56)
- Gyömbér Míra Szegedi László 2012.05.17 (21:55)
- Gyömbér Míra Glaub Ádám 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Törgyéki László 2012.05.17 (21:53)
- Gyömbér Míra Greges Jánosné 2012.05.17 (21:51)
Webshop











