Találatok száma:14; oldalak száma:2
A Művészeti Karos hallgatókkal általában már a tanulóéveik során megismerkedhet az érdeklődő pécsi közönség. Külön öröm minden évben rácsodálkozni, hogy milyen színvonalas felhozatallal kecsegtet a Művészeti Kar mesteriskolája. Idén sincs ez máshogy, a végzős DLA-hallgatók tárlata június 31-ig tekinthető meg a Széchenyi téri galériában.
A 20 éve alakult Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola és Művészeti Kar Doktori Iskola szervezésében megvalósuló Válogatás a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola Gyűjteményéből című kiállítás augusztus 22-ig hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között várja az érdeklődőket a Nádor Galériában. A kiállított műveket Ernszt András, Hegyi Csaba És Lengyel Péter válogatta.
A PTE-MK Mesteriskolájának majdnem 20 éves működése alatt számtalan végzett festő és szobrász gyarapította az intézmény hírnevét, akiknek az alkotásaiból november 15-ig tekinthető meg egy válogatás a Nádor Galériában. A kiállítótér második tárlata is, igazodva a kezdetek során lefektetett irányelvekhez, pécsi illetve Pécshez kötődő művészek munkásságából ad ízelitőt.
Már négy éve rendezi meg a PTE-MK a táblaképnél nagyobb méretű festmények kiállítását. Természetesen a tárlatot minden évben egy hónapos alkotási szakasz előzi meg. Ilyenkor a meghívott művészek - hallgatók, de tanárok és már sikeres festők is - a közös térben egymást inspirálva szárnyalhatnak. A kiállítás július 6-ig látogatható, a Zsolnay gyárban.
Hiába csóválja a fejét egy recesszió meg egy gazdasági válság közt minden kurátor és impresszárió, aukciósház-vezető és galériás. Hiába mondogatják, hogy sok a művész és nincs közönség, több az eszkimó mint a halzsír, a fókákat meg ne is említsük. Pedig az utánpótlást képzik veszettül - az igazán ígéretes alkotókat még az után is, ha a diplomát már megkapták. A DLA-sok pedig meg sem kell kapják a fokozatot, már képesek bizonyítani, hogy nem csak a lehetőséget érdemlik meg, de a figyelmet is.
A Pécsi Galéria ismét teret biztosít egy pécsi képzőművész DLA-hallgatónak. Tari Eszter megjárta Indonéziát és Németországot, sokrétű tapasztalatokat szerezve a tanulás és a tanítás terén is. Március 13-án 17 órakor a Kisgalériában nyíló Kaotikus rendszer c. tárlata idén már a második, de sűrű programot doktori disszertációjának elkészítése miatt lazítania kell.

Harmadik alkalommal áll össze egy egész kiállításra való anyag a Zsolnay Gyár egyik halott szárnyában. A gyártást már évek óta evakuálták, a PTE Művészeti Karának Mesteriskolája pedig kreatív módon sajátította ki a területet. Egy hónapos műhelymunka (ipartelepmunka?) eredményei tekinthetőek meg június 12-től a kihalt gyárépület kulisszái közt.

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Képzőművészeti Mesteriskola doktorandusz (DLA) hallgatóinak kiállítását Dr. Kovács Orsolya művészettörténész nyitotta meg április 4-én a Pécsi Galériában. Április 27-ig tekinthető meg a festményeket, installációkat bemutató tárlat.

A PTE-MK Mesteriskolájának majdnem 20 éves működése alatt számtalan végzett festő és szobrász gyarapította az intézmény hírnevét, akiknek az alkotásaiból november 15-ig tekinthető meg egy válogatás a Nádor Galériában. A kiállítótér második tárlata is, igazodva a kezdetek során lefektetett irányelvekhez, pécsi illetve Pécshez kötődő művészek munkásságából ad ízelitőt.
Már négy éve rendezi meg a PTE-MK a táblaképnél nagyobb méretű festmények kiállítását. Természetesen a tárlatot minden évben egy hónapos alkotási szakasz előzi meg. Ilyenkor a meghívott művészek - hallgatók, de tanárok és már sikeres festők is - a közös térben egymást inspirálva szárnyalhatnak. A kiállítás július 6-ig látogatható, a Zsolnay gyárban.
Találatok száma:14; oldalak száma:2
Friss tartalmak
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
A La Bohéme Kamarazenekar a Vivat Bacchus Énekegyüttessel közös jótékonysági gálakoncertet ad pénteken a halmozottan sérült gyermekek javára.
Önkormányzaton kívüli szereplők is részt vehetnek Pécs településfejlesztési koncepciójának megalkotásában.
Címkék:
A megrendelés, illetve a megjelenés idejéhez képest jelentős csúszással tartották meg a polgármester felkérésére, civil szakértők által készített EKF-et értékelő tanulmány nyilvános fórumát a Művészetek és Irdodalom Házában.
Címkék:
Vallás és történelem címmel látható kiállítás a Zsolnay Kulturális Negyedben. A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely egy 2010-ben elhangzott ígéretét váltotta be, és Istókovits Kálmán portréi, zsáner- és tájképei után a nagyszabású történelmi és vallásos képeit is bemutatják. A tárlat február végéig tekinthető meg.
Még december 23-ig várja a látogatókat a ,,Kedves Kisnagysád!" című kiállítás a Történeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.). Az időszakos tárlaton a múzeum több ezer darabot számláló képeslap-kollekciójából több mint kétszáz érdekes képes levelezőlap látható. A lapok a 19-20. század fordulóján, illetve a két világháború közti időszakban jellemző képeslap-kiadásról adnak áttekintést.
Kezdetben volt a rózsaszín... címmel új állandó kiállítás nyílik december 22-én a Zsolnay Kulturális Negyedben. Winkler Balázs, építész gyűjteménye mindennapi, de mégis egyedi használati tárgyakat mutat be.
A 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál rövid programja Pécsett, az Apolló moziban, az Emberi jogok Világnapja (december 10.) alkalmából tekinthető meg.
Címkék:
« Február 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
05 30 31
01
02
03
04
05
06
06
07
08
09
10
11
12
07
13
14
15
16
17
18
19
08
20
21
22
23
24
25
26
09
27
28
29
1 2 3 4
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres